keresés
kategóriák
- blog
- film
- gasztro fívör
- geekság
- idézet
- könyvklub
- mjúzik
- nagyvilág
- random kérdés
- selfblog
- sorozat
- szánalom
archívum
jelen- 2007. november
- 2007. szeptember
- 2007. augusztus
- 2007. július
- 2007. június
- 2007. május
- 2007. április
- 2007. március
- 2007. február
régen volt
bloggerek
respekt
egyéb
deadbread rsstegnap azt álmodtam, hogy kaptam egy felszólító levelet a freeblogtól, hogy amennyiben nem írok a blogomra, törölni fogják. ez eredményezhetné azt is, hogy most nekiesek, de nem fogok. az előbb elgondolkodtam azon, hogy mégis mit adtam én a világnak az alatt a röpke pár év alatt, amíg írónak képzeltem magam. ezt a blogot felejtsük el, ez már másik éra, meg vegyük le a fogtunder utolsó pár hónapját is, mikor csak vergődtem. előtte komolyan vettem a dolgot, érdekelt, volt időm rá. akkoriban még volt is párszáz olvasóm, amiért úgy éreztem, érdemes csinálni. soha nem a világhírnév volt a célom, csak egy csomó faszság volt felhalmozva a fejemben, amit valamilyen formában ki kellett önteni belőle. nos, én írtam. néha nem túl helyesen, nem túl átgondoltan, de remélhetőleg részben élvezetesen. szerettem csinálni, de mára csak nyűg a nyakamon, meg már amúgy sem olvas senki, talán már az rss feedek is rég elvesztek. nincs mit mondanom a nyilvánosságnak, és nincs aki elolvassa, ennek itt kell véget vetni. úgyhogy farewell, my friends, it's been nice blogging for you.
matematikus hallgatók szerepjátszanak. az egyik így szól:
- add ide a d12-t!
- az melyik?
- a tetra-dodekaéder.
pár napja a kezembe vehettem életem első merevlemezes ipodját. az időzítés persze nem volt olyan jó, így a touch kijövetelekor, de azt annyira nem is bánom, eléggé ki lett herélve az iphone-hoz képest, és a tárhely sem lett sokkal több, úgyhogy maradt a clickwheel és a 2,5".
a helyzet az, hogy nem igazán változtak meg a dolgok az előző 5.5G ipod óta, ez amolyan kötelező frissítés volt, amit le kellett tudni. a külsején észrevehető változás elsősorban a teljes mértékben fém ház. a hátlap még mindig ugyanaz a krómozott fémdarab, alternatív megoldásokban gondolkodók használhatják borotválkozótükörnek vagy ujjlenyomatgyűjtésre is. sajnos a hajszálkarcokkal szemben sem tűnik semmivel ellenállóbnak, mint az eddigi verziók. a fekete alumínium előlap, amellett, hogy ellenállóbbnak látszik a környezeti hatásokkal szemben, mint műanyag elődje, még sokkal jobban is néz ki, mint a kompakt gépekkel lőtt előzeteseken, sőt, szinte majdnem minden fényképnél. az apple hivatalos képe nagyjából tükrözi a valóságot, még ha agyon is van szerkesztve photoshoppal. amúgy egy kicsit vékonyabb is lett a ház, de ez leginkább azért lényeges, hogy steve mondhassa, hogy kisebb méret, több tartalom.
a kijelző maradt ugyanaz, 6.5 centis képátló mellett 320*240 pixeles felbontást ad le, ami a gyakorlatban igen finom megjelenítést eredményez. nagyobb felbontás nem kéne, de nagyobb méret valamivel igen. ettől függetlenül még jól használható, a videó lejátszást leszámítva sosem lesz kicsi. ennél a funkciónál többen fikázzák a cuccot a mai napig, pedig szerintem arra pont jó, amire tervezték. ez pedig az, hogy utazás közben egy olyan eszközön, amin mellesleg rajta van a teljes zenei anyagunk, esetleg megnézzük az előző este letöltött lostot, south parkot, akármit. erre megfelel a kijelző, de moziélményt senki ne várjon tőle, nem arra való.
persze jó lenne nagyobb, sőt, a touch-é, de mások már értekeztek arról, hogy elfogadható méretben és tömeggel egy merevlemezes lejátszót nem lehet nagyképernyőssé tenni, úgy hogy értelmes fogyasztást tudjon produkálni. ott van mondjuk a cowon q5, de megnézném, hogy azt hogyan vágja zsebre valaki úgy, mint a classicot és mikor játszik másfél napig zenét egy töltéssel. az akkumulátor elméletileg teljesen megegyezik a régi 30gb-os verziójéval, mégis nagyobb üzemidőket produkál. az 5 óra videót becsléseim szerint simán viszi, a playlist tesztjében pedig 41 óráig játszott folyamatosan zenét a gyárilag megadott 30 helyett, ezzel tehát minden rendben, én gyakrabban raktam rá valamit, minthogy le bírtam volna meríteni.
ugyanígy a kapacitás is korrekt. pillanatnyilag van rajta kb. 12 giga zene, pár video podcast, köztük a happy tree friends összes része, néhány évadnyi sorozat mp4-ben, majd az összes fényképem, és félig vagyok. az átviteli sebesség ugye usb 2.0, tehát bármit másolhat rá az ember, hordozható winchesterként is megállja a helyét, csak a kábelt ne hagyjuk soha otthon, és akkor nem lesz baj.
a kezelés a már jól megszokott clickwheellel történik, amire kicsit erőteljesebb hatást kell gyakorolni, mint a nanoéra, de amúgy semmi baj sincs vele. nem úgy az új kezelőfelülettel, ami az egésznek a rákfenéje. sokkal lassabb, mint az előző ipodon, az első generációs nano gepárd hozzá képest, sőt a winyó miatt még az új nanonál is lassabb. maga a menürendszer egyébként nagyon látványos, bal oldalt látjuk a régi menüt, ami tényleg pontosan ugyanaz, jobb oldalt pedig egy előnézetet a funkcióból, amin állunk, például pillanatképeket a filmjeinkből, vagy random cover artworköket. két újítás van, az első az hogy fejlődött a játékok garfikája (szerintem teljesen lényegtelen, sőt az iquiz le is fagyasztotta egyszer), a másik pedig a cover flow, ami az itunesból már ismerős lehet. ebben a nézetben végigpörgethetünk az albumborítókon (ugye szépen előre feltageltük normálisan a zenéinket és hozzáadtuk az artworköt?), majd megtalálva a megfelelőt és rányomva a középső gombbal az megfordul megkapjuk a tracklistát. ha erre is nyomunk, még egy apró animáció kíséretében a lejátszáshoz jutunk. sokkal kényelmesebb (és persze látványosabb) módja a zenék közötti keresésnek, mint az eddigi, ami 2 gigán jó volt, de 12-ből kiturkálni azt, ami kell, néha nem egyszerű. viszont a playlist tapasztalatai szerint ha artwork nélkül töltjük fel a zenéket, megszűnik a lassulás, úgy viszont fuccs a cover flownak. 1.0.1-es software segít picit a problémán, de teljesen nem oldja meg. a dolog egyébként nem zavaró általánosságban, csak ipod szinten.
a hangminőségre mindenesetre továbbra sem lehet panasz, már ha reflexből kidobjuk a gyári fülest, ami a mai napig méltatlan a lejátszó árához és presztizséhez. mind az akg fülesemet, mind az altec lansing 621-es hangfalaimat nagyon szépen szólaltatta meg, és hangerő is van benne bőven.
mi tehát a mérleg, mit is kapunk 250 dollárért? egy 80 gigabájtos hordozható merevlemezt, meglepően kis méretben, hozzá egy nagyon jó minőségű zenelejátszót, egy kijelzőt, ami egy utazás során alkalmas arra, hogy filmet nézz rajta, egy akkumulátort, ami könnyedén elviszi a hátán ezt az egészet, az apple-től megszokott minimalista dizájnt és összeszerelési minőséget, és egy elég lassú menüt, ami az egyetlen fekete pont a listán. aki mostanában vett volna video ipodot, ahogy én is, annak ez a frissítés csak örömöt hozott, kisebb lett, több tárhellyel, nagyobb üzemidővel. aki újítást akar, az úgyis toucht vesz, de ebben az esetben komoly áldozatokat kell hoznia a kapacitás terén. 250 dollárért szerintem nem volt rossz vásár, itthon 85 ropi. annyit nem hiszem, hogy adnék érte.
tegnap mrs. fogtunderrel parndorfban vásárolgattunk, én leginkább leendő munkaruháimat szereztem be, mivel no jeans öltözékben mutatkozhatok majd, hiába, kemény dolog üzletveztőnek lenni.
szóval beültünk a kocsiba, és irány a pálya. meglepő, hogy az osztrák autópálya-matrica alig pár százassal drágább 10 napra, mint az itthoni 4-re. hümm-hümm. amúgy az egész teljesen gördülékenyen megy, az ember felmegy az m1-re budaörsnél, majd neusiedler am see-nél meg lekanyarodik az a4-ről, mellesleg a kökitől olyan 2.5 óra volt az út, annyi, mint vonattal kazincbarcika-budapest. alaphangon.
a választék elég nagy, egy csomó márka kint van, és tényleg olcsóbbak, sokkal, mint itthon. a dolognak két hiányossága van: az egyik, hogy a c&a, a h&m és társaik nincsenek jelen, pedig elég sok ruhámat vettem náluk (többnyire mondjuk külföldön, a magyarországi penetrációjuk eléggé elhanyagolható) és szeretem ezeket a láncokat, a másik pedig az, hogy egy csomó bolt még így, outletként is rohadt drága (a zárójeles harmadik pedig az, hogy műszaki cikkek nincsenek egyáltalán).
ennek ellenére egész jól bevásároltam. vettem két öltönyt a mexx-nél, gondolom tavalyi darabok lehettek, vagy mi, mert az egész nem volt 300 euró, amiért itthon csak sokkal szarabb minőségű és kinézetű cuccokat lehet kapni. amúgy ezeken kívül is egy csomó jó cucc van ott, ha az ember nem idegenkedik a zakó és az ing mindennapi viselésétől. megemlítendő még a mustang üzlet is, ami bár nem feltűnően olcsó (kb. 50 euro volt minden gatya), de szinte mindenük van, és nagyon segítőkészek a kiszolgálók, ráadásul nem egy magyar származású. mondjuk egészen fehérre koptatott, enyhén trapéz formájú farmert náluk se lehet kapni, úgyhogy a kedvenc nadrágom utánpótlása sajnos még mindig nincs megoldva. a vans bolt is megérhet egy misét, ha valaki sportosabb dolgokat szeretne, és ha esetleg egy oakley napszemüvegre vágysz, még benzinnel együtt is jobban kijöhetsz az ottani üzletben, mint itthon. az adidas, nike és puma üzletekbe viszont csak akkor érdemes bemenni, ha kimondottan sportruházatot keres az ember, mivel mégcsak utcai cipők se nagyon voltak kirakva, a puma meg ugyan árul utcai ruhákat, de azok nagyon elborultak, az egyetlen normális pulóverből pedig csak xxl-es volt. fuck. kb. ennyi, ami átlagos pénztárcával is megfizethető és megéri, talán még a gin tonic üzlet jó, náluk óccsóság volt és egész jó cuccok. a végső mérleg két öltöny, két nadrág, egy farmer, pár ing és egy üv, mindez cirka 500 euroért. a benzin autópálya matricával volt 10 ropi ezen felül. évente kétszer érdemes kimenni szerintem és ott bevásárolni.
hazafelé pedig a paprika csárdában álltunk meg a határon, ahol éppen kacsa napok voltak. itt már a szüleimmel voltunk, akik most jöttek haza nyaralásból, és elég nagy részét lefedtük a kacsafélknek, azt kell, hogy mondjam, most sem csalódtam a paprika csárdában, a kacsaleves is nagyon jó volt, már-már főételnek is elmegy a szárnytővel, a gombóccal és a sok zöldséggel, a sült kacsák meg valami isteniek. ropogós bőr, porhanyós hús, jó köretek (nekem kacsatepertővel töltött kenyérgombóc volt), hozzá pedig egy jó sör. és négyen fizettünk 10000 forintot, borravalóval, úgyhogy még drágának sem nevezhető. jó befejezése volt egy maratoni bevásárlásnak.
nos, tegnap steve apánk bejelentette az új ipod szériákat. én éppen máshol tartózkodtam, de azért sikerült követnem egy live feedet az eseményről egy áramszünet és egy rövid szolgáltatói szünet ellenére is. mellesleg minden jóslat, ami keringett össze-vissza a neten valóra vált, csak épp nem úgy, ahogy én szerettem volna. de nézzük a kínálatot:
a shuffle már az első generáció kijövetelekor is egy elbaszott konstrukció volt, nem értem, miért kell erőltetni, ráadásul most már a creative is beszállt a zen stone-nal, ami garantálja, hogy egy jó darabig még nem fogunk megszabadulni tőle, és ott lesz ez a kis vacak 1gigás kijelző nélküli izé az ipodok között. de legalább csak 79 dodó.
aztán az új nano. akárki akármit mond, eddig a legjobban kinéző nano az első szériás volt, a rendes króm hátlappal, meg a műanyag fronttal. karcolódott is, mint a fene, de szép volt. most visszakapta a króm hátat, de hozzávágtak egy szintén fém előlapot, idiótábbnál idiótább színekben. és elvesztette fő vonzerejét, név szerint azt, hogy kicsi és karcsú volt. kicsinek még mindig kicsi, de az arányait felborogatták, olyan kis gnóm lett, és mindezt miért? hogy lehessen videót nézni rajta. nem hinném, hogy a 8gb tárhelyből még nagyon szeretnék a videóknak is helyet csinálni, jobb lett volna megmaradni a régi vonalon. ráadásul a 8gigás 200 dollár.
az 5.5-ös ipod felváltója, az ipod classic 80 gigás verziója pedig 250 (plusz 80 giga még 100 dolcsiba kerül). komolyan, ezek után ki fog nanót venni? jó, a flash mániások persze, de sok értelme nincs. amúgy a kijelző és a front mérete (így az arányok is) maradtak, csak vékonyabb lett az egész cucc, és sajnos ez is megkapta a fém előlapot, ami feketében még jó is, de ezüstben valami hányadék. amúgy ahhoz képest, hogy maradt az ár, nagyobb tárhelyet kapunk (30-80, 80-160) és hosszabb üzemidőt, meg a nanohoz hasonlóan új kezelőfelületet kapott ez is, de semmi extra fejlődés.
és persze a nagyágyú, az ipod touch. ez a kis rohadék megkapta az iphone képernyőjét és kezelőfelületét, van benne wifi, lehet rajta netezni, meg valószínűleg erre is ugyanúgy lesznek 3rd party cuccok, mint az iphone-raez mind szép és jó, csak két probléma van. az első, hogy csak 8 és 16 gigás van belőle, az utóbbi mondjuk már egész jó lenne, viszont az 400 dollár, annyi, amennyire a 8 gigás iphone lement tegnaptól, akkor meg inkább már azt, de mégsem, mert a függetlenítés perpill egy kicsit még macerás. a 8 giga 300 dolcsiért meg lófaszra se elég, hiába tud sokat a cucc. ha legalább bővíteni lehetne memóriakártyával, de nem. ráadásul még kapni se lehet majd, mikor tesómék odakint lesznek, úgyhogy ez van. majd talán a következő ilyen lehetőségkor, addigra valszeg már olcsóbb is lesz. vagy ennyiért nagyobb.
a kérdés tehát el van döntve. az előre meghatározott 250 dolcsis keretösszeg nem emelkedik, és maradok a 80 gigás ipod classicnál, persze feketében. ezért kapok egy médiatárat, amire rámegy válogatás nélkül az összes zeném, átkonvertálva néhány sorozat, mert azok még nézhetőek a kijelzőn, és emellé még hordozható winchesterként is használhatom bátran, biztos lesz rajta hely. az érintőképernyőre meg várok még egy kicsit. hátha addigra több hotspot is lesz pesten...
a faszom tele van már az utóbbi évek időjárásával. alig fél hónapja még majd megdöglöttem a hőségtől, most meg lefagy a seggem, mert 10 fok sincs kint. hát be lehet kapni. ráadásul suexid kollégával együtt én is meg voltam fázva (sőt, én is szegeden szedtem össze), ami nálam többnyire torokfájásként jelentkezik instant módon, amit kikezelni nem nagy szám, viszont én többnyire utána még jó egy hétig köhögöm fel a mérsékelten guszta lerakódásokat a torkomból, ami se érzésre, se hangra, se látványra nem túl szívmelengető, és erre beüt ez, baszki. ráadásul vagy két napja mrs. fogtunder is megbetegedett, naponta elfújunk vagy 70 zsepit, de én hálistennek már csak taknyos vagyok. az viszont nagyon. és éppen hősugárzóval fűtöm a nagyszobát.
igazság szerint egy csomó más sorozatról is akartam írni az utóbbi hónapokban, amiket elkezdtem/befejeztem, de ez most más. egyrészt magától nem nagyon találkozik vele az ember, lévén showtime-os cucc, és nem túl mainstream, viszont kibebaszottul jó.
és hogy mitől? három dolog. az első a főszereplő karaktere, akit hanknek hívnak, aki egy enyhén lepukkant író, éppen túl hosszú alkotói szüneten. valójában szenved, amiért a lányának anyja nem vele van, hanem valami kis puhapöccsel (akinek egyébként látatlanban megdugja a lányát) és ezért mélységesen szarik bele a világba, de ez közben nem akadályozza meg abban, hogy össze-vissza keféljen és iszonyatos baromságokat műveljen. a második az, ahogyan david dutchovni játssza hank szerepét. a harmadik pedig egy rakat meztelen nő, akiket hank végigkúr. na meg persze az egész érzés, amit a sorozat áraszt magából. isohuntra fel emberek, az első részt meg kell nézni. ha nem tetszik, akkor ennyi, de ezt az esélyt nem szabad kihagyni. állítólag csak egy évadosra tervezik, ami még azt is garantálja, hogy normális íve lesz a sztorinak és nem kúrják el egy tré második évaddal.
eddig 9,9/10 nálam, bár ez lehet ifjonti lelkesedés is.
egyébként az első pár rész, de leginkább az a jelenet a második évad végén, mikor hank a kocsijában ül a felszálló gép alatt, eszembe juttatta, hogy mennyivel másabb voltam, jó két éve. hogy milyen volt olyan nők után vágyódni, akiket sosem fogok megkapni. akkoriban jobban igényeltem a magányt, túl sok időm volt gondolkodni és leirkálni a gondolataimat.
például ezeket itt:
Nyugati
El van ez az egész cseszve,
az óráról ki lett csengetve,
hirtelen mindenki szereteszéledt,
elfelejtettük a szentbeszédet,
csak teáztunk a szülői házban,
vagy fetrengtünk egy mímlelt lázban,
játszottuk, hogy élünk tényleg,
és csukva vannak mind a szekrények.
Én csak vártam az állomáson
és tudtam, hogy a számadáson
buktam el az egészet végleg,
mikor az élet a főkönyvbe nézett.
És a Szódában, egy sörrel kezemben
azt hittem, hogy te ülsz szemben,
de rájöttem, hogy senki sincs ott,
és otthon ültem, mikor anyám hívott.
Borostás voltam, és nem volt söröm,
az ujjaimon is megnőtt a köröm,
és másnap reggel egy kiflivéget
rágcsálva hirtelen újraéledt
az az érzés belül, hogy megfojtanám
az embert a tükör túloldalán.
De én akkor is csak várok tovább,
és érzem, hogy egyre ostobbább
látvány, hogy itt élek a padon,
kint a Nyugati pályaudvaron.
sok időt levesz egy kapcsolat életben tartása. akkoriban erre vágytam és úgy éreztem nem lehetek nélküle boldog. így utólag visszanézve ez baromság volt. nem azt mondom, hogy nem érzem jól magam, mert igen, de nem ez kellett a boldogsághoz. csak valami, vagy valaki, amitől, vagy akitől megtanultam értékelni az életemet. annak a másik fogtundernek is lehettek volna sokkal jobb évei. pedig nem érezte ám igazán szarul magát.
korábban már többször kifejtettem, több helyen is, hogy a XXI. században hollywoodban nem tudnak jó akciófilmet forgatni. persze, ez alól is van kivétel, de erre csak a héten jöttem rá, abból az apropóból, hogy egyben megtekintettem a bourne trilógiát, és hát, mint a címben is írtam, odabasz.
számomra a kardhal és ez a trilógia testesítik meg a XXI. századi akciófilmeket, bár két elég jól elkülönülő stílus, de ezen a vonalon kellene mozogni. mondom ezt annak ellenére, hogy éveken keresztül nem is tudtam, hogy mi ez az egész. halovány emlékeim vannak az első részről, de akkoriban beszűkült nézeteimnek köszönhetően matt damon miatt soha nem néztem végig, de ez kurva nagy hiba volt.
az egész ott kezdődik, hogy egy francia halászhajó egy félholt embert (damon) talál a földközi-tengerben, két lőtt sebbel a hátában, egy bankszámlaszámmal a derekában és súlyos amnéziával megáldva. innentől az egész arról szól, hogy próbál rájönni, ki is ő. egy picit árnyalja a dolgokat, hogy a folyamat közben kiderül, hogy a cia kiképzett különleges ügynöke, illetve bérgyilkosa. és mivel elszúrta a legutóbbi megbizatását, a cia-t is a nyakába kapja, meg menekülés közben a rendőrök is csatlakoznak.
az igazi szépsége viszont abban áll a dolognak, hogy bourne is csak egy ember, nem sebezhetetlen, nem lő ki 56 golyót egy 9mm-esből, sőt, nem is gyilkol, csak ha muszáj, a túlerőt ésszel győzi le, kivágja magát a csapdákból és nem sebezhetetlen, csupán sokkal jobban van kiképezve, mint az ellene küldött emberek nagy része. és pörög az akció, sosem áll meg, ráadásul végre nem az usa-t erőltetik, hanem európában és a ruszkiknál játszódik nagyrészt, de persze nem lehetett kihagyni az újvilágot és némi ázsiát se, de szívmelengető hogy az amcsi metropoliszok helyett imserősnek és megszokottnak ható városokban veri és lövi halomra bounre az ellent. van egy-két necces jelenet ugyan, de ezek simán elnézhetőek a trilógiának, olyan jó szórakozást nyújt. a végére még azt is megtudjuk, hogy ki is volt bourne, úgyhogy azok is boldogok lehetnek, akik enélkül nem tudnának aludni.
verdikt: 9,2/10